Amikor a tengeri bevonat éppen befejeződött: a felület folyamatos és sík, a filmfedés teljes, és a kezdeti tapadási teljesítmény jó. Ezek a jellemzők csak azt jelzik, hogy a bevonat rövid távon normál állapotban van – nem tükrözik teljes mértékben a hosszú távú merítés során fennálló védőképességet. A teljes film nem jelenti azt, hogy a tengervízzel való hosszan tartó érintkezés után nem keletkezik hólyagosodás.
Tengervizes környezetben: a nedvesség folyamatosan érintkezik a filmmel, a sóionok folyamatosan vándorolnak a bevonat belsejébe, és a bevonat tartós nedves-hőhatásnak van kitéve. Ha a film záróképessége nem kielégítő, a nedvesség fokozatosan bejuthat a bevonat belsejébe, és a hordozó felülete felé diffundálhat.
Amikor a nedvesség és a sóionok elérik a bevonat és a fémhordozó határfelületét: a fémfelületen korróziós reakciók léphetnek fel, a korróziós termékek fokozatosan halmozódnak fel, és a határfelületi kötési szilárdság folyamatosan csökken. A belső nyomás növekedésével a film felülete felhólyagosodhat és megemelkedhet.
A stabil teljesítményű tengeri védőbevonat általában megköveteli: jó záróképességet, stabil filmszerkezetet és alacsony páraáteresztő képességet. Ha a bevonat belsejében mikropórusok vannak, vagy a szerkezet nem egyenletes, akkor a tengervíz könnyebben bejut a belsejébe, felgyorsítva a bevonat öregedését.
Ha a tengeri szerkezetek acélfelülete: elégtelen rozsdaeltávolítás, maradék só a felületen, olajszennyeződés vagy nem megfelelő felületi érdesség – mindezek csökkentik a bevonat és az aljzat közötti kötési stabilitást, így hosszabb bemerítés után nagyobb a hólyagosodás valószínűsége.
A tengervédelem általában többrétegű rendszert használ: korróziógátló alapozót, köztes bevonatot és fedőbevonatot. Ha a különböző bevonatok kompatibilitása nem kielégítő, a rétegek közötti kötés gyenge, vagy a kikeményedési állapotok nem illeszkednek egymáshoz – hosszú távú tengervízi hatás után a rétegközi meghibásodás könnyen előfordulhat.
Mert amikor a bevonat éppen elkészült: a fóliaszerkezet még nem sérült, a korróziós folyamat még nem kezdődött el, és a védőgát még sértetlen. De ahogy a hosszú távú tengervízbemerülés folytatódik: a nedvesség folyamatosan bejut a filmbe, a sóionok folyamatosan hatnak, és a határfelületi hibák fokozatosan megnövekednek – a látens problémák csak lassan jelentkeznek hólyagosodásként és rétegvesztésként.
A tengeri bevonat felhólyagosodása hosszan tartó tengervízbe merítés után alapvetően a nedvesség áteresztésének, a sóionok hatásának, a felületi korróziónak és a bevonat védőképességének csökkenésének együttes eredménye.
A tengeri bevonat felhólyagosodási problémáinak elemzésekor az alkalmazás minőségére való összpontosítás mellett átfogóan fel kell mérni a fólia teljesítményét, az aljzatkezelést, a rétegek közötti kötést és a hosszú távú tengervízállóságot.